2011.09.26.
11:00

Írta: Rabbit

A Sigma stratégiája: MAC copy-paste

Amíg a Makeup Bloggal el nem kezdtem intenzívebben mozogni a "szépségvilágban", addig nem is ismertem a Sigmát. A beauty blogokat lapozgatva azonban arra lettem figyelmes, hogy ennek a márkának a hirdetése nagyon sok helyen kint van, illetve rengetegen írnak, ill. készítenek videót úgy, hogy szerepel benne.

A Sigma Makeup egy elsősorban sminkecseteket gyártó cég, amely nemrégiben nyitott egyéb kapcsolódó termékek - arctisztító, szemhéjpúder paletta - irányába is. Minden rosszmájúság nélkül az első amit el lehet róluk mondani, hogy megirigyelték a MAC-et és - eufemisztikusan mondva - egy sor dolgot adaptáltak tőlük.

A MAC nagyon jó ecseteket gyárt, amelyeket - ahogyan korábban erről szó volt - az egyéb termékekkel együtt rengeteget használják a bloggerek és vloggerek.

A Sigma üzlete arra épült, hogy elkezdett ugyanolyan ecseteket gyártani, mint a MAC, amihez még azok számozását is átvették! Az üzenet persze az volt, hogy szerezd be a MAC-es minőséget olcsóbban. Az általános vélekedés persze nem meglepően az, hogy az ecsetek nem érik el a MAC ecseteinek színvonalát, de önmagukban nem rosszak a maguk árkategóriájában. A számozást egyébként azóta már megváltoztatták és persze gyártottak olyan ecseteket is, amelyek a MAC kínálatában nem érhetők el.

A másik dolog, ami megirigyeltek, az pont a MAC közösségi médiás jelenléte. Ehhez pedig az affiliate program eszközét választották. Az affiliate programok lényege, hogy valamilyen teljesítmény - legyen az kattintás, lead vagy vásárlás - honorálják a médiumot, ahonnan a kívánt aktivitást megtevő felhasználó érkezett. Ehhez általában különböző formátumú - szöveges, banner, hírlevél, kereső, nyereményjáték stb. - hirdetéseket biztosítanak, amelyek valamilyen mérőkóddal vannak ellátva.

A Sigma azonban tovább ment ennél:

1. Bloggerek, YouTube vloggerek és Facebook oldalak számára bizonyos követőszámtól kezdve gyakorlatilag automatikusan biztosít termékeket, illetve az adott oldalról érkező eladások után 10% jutalékot ad.

A programon egyébként 2011 júliusában szigorítottak, de ez sem gördített megugorhatatlan akadályokat a potenciális résztvevők elé. (Korábban gyakorlatilag jelentős követőszámtól függetlenül biztosítottak termékeket.) A programban való részvételhez blogok esetében ki kell tenni a Sigma bannerét, YouTube csatornák és Facebook oldalak esetén pedig állandó affiliate linket kell elhelyezni a megadott helyeken, majd jelentkezni a programra. (A legsikeresebb affiliate-eknek engedélyezik az ettől való eltérést.) A blog követők és Facebook rajongók esetében 1.000-től, YouTube feliratkozottak esetén 5.000-től állapították meg a belépési szintet. (Ez természetesen csak az ingyenes termékekre vonatkozik, az affiliate bannereket látogatószámtól függetlenül lehet futtatni a 10%-os jutalék reményében.)

2. A bloggereknek, vloggereknek, Facebook oldal adminoknak ugyanazt a terméket nyereményjáték céljára is biztosítják, és ezeknek a lebonyolítását rájuk bízzák.

A nyereményjátékok rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek, egy-egy ilyen játékra itthon is több száz jelentkezés érkezik. Ráadásul sok esetben a bloggerek úgy szervezik őket, hogy plusz esélyeket biztosítanak azoknak, akik egyéb felületeken is promotálják a játékot (Facebook, Twitter, blog), azaz még szélesebb elérést biztosítanak és még több jelentkezőt behúznak. És ezzel persze építik a Sigma ismertségét. A Sigmának pedig ez mindössze egy termékbe (és annak postaköltségébe) kerül.

A Makeup Blog Facebook oldalán a Sigmával kapcsolatban megosztott képek, tesztek mindig a legtöbbet lájkolt tartalmak közé tartoznak. A vásárlási kedv mondjuk korántsem ennyire élénk, eddig 1500-nál is több átkattintásból mindössze 2-en vásároltak. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy mindig az őszinte véleményünket írtuk meg, és nem buzdítottunk olyan termék megvásárlására, ami nekünk nem tetszett. A lanyha vásárlási kedv okát inkább az alábbiakban látjuk:

  • a Sigma iránt érdeklődő kör többnyire fiatal, önálló keresettel nem rendelkezik,

  • az előzőekből is adódóan nem áll módjában online rendelni,

  • nem tudja az angol nyelvet azon a szinten használni, hogy megrendelést tudjon leadni,

  • visszaretten a tengerentúlról való szállítás költségétől, idejétől.

A Sigma persze nem csupán a "világ bloggerei, vloggerei" felé nyitott, hanem ismertebb arcokat is igyekezett megnyerni. A YouTube guruk közül pl. Tiffany-t és Nikkie-t. De szponzorálják Mario Dedivanovics-ot is, aki leginkább arról ismert, hogy ő szokta sminkelni Kim Kardashiant. Emellett természetesen jelen vannak a különböző szakmai eseményeken, kiállításokon.

A Sigma persze ott van a Facebookon, YouTube-on és Twitteren is saját fiókkal, de ezek egyike sem rendelkezik kiemelkedően sok követővel. Ez nem is jelenthet túl nagy gondot nekik, hiszen láthatóan elsősorban az affiliate partnereikre számítanak a közösségi médiában. Az affiliate programot a hírleveleikben és a website-jukon is folyamatosan kiemelik.

Mivel a Sigma online értékesíti a termékeit, a weboldaluk elsősorban webáruház, annak viszont semmi extra. A közösségi funkciók közül a like és a felhasználói vélemény van beépítve. A kapcsolódó termékek teljesen szétnyomják az oldalt, amitől a review-k elérhetetlen messzeségbe csúsznak. Összességében ráférne egy komolyabb ráncfelvarrás az oldalra. A közösségi jelenlétek linkelése mellett kaptak egy menüpontot a tutorialok, ahol a saját hivatalos videóikat, illetve a kiemelt affiliate partnerek videóit is beágyazták. Az "így készítsd el" sminkvideók egyébként ma már szinte kötelező elemek a sminkes webáruházakban, persze a Sigma esetében is eggyel több értelme lenne, ha a videóban használt termékeket tisztességesen linkelték volna.

A Sigma tehát láthatóan remekül elvan azzal, amit a MAC-től ellesett és az "agresszív" affiliate programjával sikeresen befurakodott oda, ahova a MAC a termékei minőségével jutott be. (Persze nem egy kategóriában versenyeznek, sem minőség, sem ár szempontjából.) Bízunk benne, hogy most már talán a Sigma is eljut odáig, hogy saját arcot keressen. Ennek egyik jele lehet a más termékkategóriák felé való nyitás (még ha az Urban Decay híres Naked palettáját próbálták is másolni a Bare-rel), illetve az ecsetek saját számozása. Talán előbb-utóbb lesznek saját ötleteik és nem az lesz az új stratégia, hogy most már nem a MAC-től, hanem más cégektől kezdenek el másolni.

Szólj hozzá!

Címkék: mac stratégia smink sigma közösségi média makeup

A bejegyzés trackback címe:

https://beautymarketing.blog.hu/api/trackback/id/tr733255465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.